31. rész.

Sziasztok!

Ismét meg hoztam a következő részt most valamivel kisebb késéssel mint eddig! Mostantól megpróbálom mindig időben hozni a részeket de ha mégsem sikerülne akkor elnézéseteket kérem! Tudom, hogy sokszor úgy tűnik hanyagolom a blogot pedig sokszor csak összegyűlnek a gondok vagy csak nincs ötletem mit is írhatnék. Ti csak a legjobbat érdemlitek és minden részben igyekszem nektek ezt nyújtani! Remélem ez sikerül is! :)
A résszel kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy talán ez lett az eddigi legérzelmesebb. Hamarosan 1-2 részen belül pedig meg hozom nektek a +18-as részt is hiszen többségében meg szavaztátok, hogy szeretnétek ha lenne!
Nem is szaporítanám a szót tovább. Mindenkinek kellemes olvasást kívánok és várom véleményeiteket! 

                                  - lovegirl -

Még szórakoztunk egy kicsit majd erőteljes kopogást hallottunk meg mind a ketten mire összerezzentünk. Nem tudtam ki lehet és mit akar de ki kellett nyitnom az ajtót! Az ajtó elé léptem és óvatosan ki nyitottam. A meglepettség kiült arcomra hisz apámat láttam meg, akinek vérben forogtak szemei kezei pedig ökölbe szorultak.
Mindig erős voltam és bátor, de most nagyon meg ijedtem. Nem tudtam mi fog történni. Féltettem Justint, hogy apa neki megy. De féltettem apát is! Az egyetlen ami megnyugtatott az az volt, hogy megláttam bátyámat dühös apánk mögött. Bár ő is ugyanúgy kétségbe volt esve mint én mégis tudtam azt, hogy bármi is történjen ő segíteni fog nekem.
Óvatosan hátra fordultam és meg láttam amint Justin lassan de annál magabiztosabban közeledik felém majd keze az enyémmel fonódott össze. Hogy-hogy nem fél? Vagy nincs is miért? Csak én látom így? Már semmit nem tudok!
- Most azonnal beszélnünk kell Tara!- szólalt meg először apám.
Válaszom előtt rá néztem szerelmemre aki egy biztató mosolyt küldött felém és meg szorította kezemet tudatva, nem lesz semmi gond. Ezért fel bártorodva válaszoltam.
- Ha arról van szó, hogy hagyjam el Justint és költözzek haza, kár is beszélnünk.
- De nem érted? Ő pontosan olyan mint Tyron volt! Ugyanúgy csak ki fog használni mint ő és el fog dobni. Ez a kis patkány nem érdemli meg, hogy neki add a szeretetedet!!!- hallottam hangjában az aggodalmat és tudom, hogy csak félt, mégis egyetlen szó maradt meg bennem. " patkány ".
- Nem értesz te semmit!- ordítottam fel.- azt hiszed, hogy még mindig meg mondhatod nekem mit tehetek vagy mit nem? Nem tudod milyen ember! De  nem is akarod meg tudni mert önfejű vagy! Én boldog vagyok vele és ha ezt nem akarod el fogadni akkor szerintem nekünk nincs miről beszélnünk.- sírtam el magam majd Justin védelmező karjai közé bújtam.
Senki nem szólt semmit. A levegő is meg fagyott. Majd csak arra lettem figyelmes, hogy Justin eltol magától.
Nedves szemekkel figyeltem mi is fog most történni.
- Nézze Mr. Thomson! Én tényleg szeretem a lányát! Meg értem ha félti, hisz egy valóságos gyöngyszem akire vigyázni kell.- fordult hátra és rám mosolygott majd folytatta.- viszont én szavamat adom, hogy akár az életem árán is megvédem bárkitől és bármitől! De azt tudnia kell uram, hogy akár önnel is képes vagyok szembe szállni azért, hogy együtt legyek életem szerelmével!- fejezte be és hangjából komolyság áradt.
Szemeimbe újra könnyek gyülekeztek ám most a meghatottságtól. Azt tudtam, hogy Justin szeret, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha nem lenne ennyire feszült a helyzet, szívem szerint olvadoztam volna vallomása alatt.
Rá néztem apámra akin csak azt láttam, hogy erősen gondolkozik. Pár másodperccel később szóra nyitotta száját.
- Rendben Justin! Szeretnék veled négyszemközt beszélni!- mondta nyugodtan de kezei még mindig ökölbe voltak szorulva amitől a frász tört ki!
- Kövessen!- mutatott Justin maga elé és a hátsó udvar felé indultak mind a ketten.

Míg ők beszéltek én Braddel vártam mi jön ezután.
- Nyugi Tara! Justin meg oldja! Okos gyerek és nagyon szeret. - próbált meg nyugtatni.
- Az lehet! Viszont apa elég makacs ahhoz, hogy ez ne érjen semmit!

Csak csendben ültünk egymás mellett percekig és ujjaimat tördelve figyeltem ablakon keresztül ahogy apa magyaráz Justin pedig felváltva bólogat és ráncolja homlokát.
- Na jó nekem tudnom kell, hogy mi történik odakint!- pattantam fel de abban a pillanatban Brad vissza rántott így erősen huppantam a puha kanapéra ismét.
- Legyél türelmes! Lehet, hogy elrontasz mindent! Meg fogod tudni, hogy mi történt kint!- nyugtatott testvérem kisebb-nagyobb sikerrel.
- Na jó! Talán igazad van!- egyeztem bele nehezen.
Talán tényleg nem segítene ha idegesen kirohannék, bár nagyon nehéz megállni.
Remélem, hogy Justin tud apára hatni! Ha nem tudna akkor is vele maradnék, de apát elveszíteném mert tudom, hogy nem lennénk közös nevezőn és nem viselné el, hogy együtt lát minket.
Sokszor már azt sem tudom, hogy miért van velem és mellettem Justin! Tudom, hogy szeret de meg éri neki ez? Mármint, hogy ennyit kell harcolnia értem? Hogy harcolnia kell az apjával, a barátaival és még az én apámmal is? Teljesen meg érteném ha azt mondaná fel adja és itt hagy. Ha találna valakit helyettem akivel kevesebb a baj. Fájna de elengedném. Fájna? Darabokra törne a szívem és senki nem lenne képes össze ragasztani. Mégis elengedném, hogy ő boldog lehessen.
És félek, hogyha most nem sikerül meggyőznie apát akkor ez mind meg is fog valósulni.
- Nézd jönnek!- szólalt meg Brad én pedig villámgyorsan kaptam tekintetem az üveg ajtó felé.
Szívem egyre gyorsabb ütemet diktált minek hatására azt hittem ki ugrik helyéről, gyomrom pedig fel és le liftezett de megpróbáltam higgadt maradni így csak ujjaim tovább tördelése nyugtatott meg.
Mikor beértek mind a ketten elém álltak. Apán még mindig dühöt és utálatot láttam Justin iránt így kétségbe esve kaptam tekintetem szerelmem felé akinek arcáról nem tudtam semmit leolvasni.
- Tara!- nézett rám apa. - még mindig nem tetszik nekem ez a kapcsolat.- kezdte öblös hangján én pedig pontosan erre számítottam ezért úgy éreztem most rajtam a sor, hogy el mondjam a véleményemet nemtetszéséről.
- Nem érdekel! Meg mondtam akár tetszik akár nem mi együtt maradunk!- fogtam meg Justin kezét és felemelve kulcsoltam össze ujjainkat mire Szerelmem el mosolyodott.- Nem tudod mit érzek íránta és azt sem, hogy ő mit érez irántam. Fáj a tudat, hogy veled kell küzdenem de ha ez kell, hogy együtt lehessünk akkor meg teszem.- lendültem kicsit bele ezért Justin csitítani kezdett.
- Nyugi Szívem! Talán hallgasd meg apádat is!- simított végig arcomon.
- Szóval ott hagytam abba, hogy nem tetszik ez a kapcsolat viszont igazad van! Nincs jogom meg mondani, hogy kivel legyél és kivel ne. Ez a te életed és nem óvhatlak meg mindentől. De azt meg kell értened, hogy mindent csak azért tettem vagy mondtam mert féltettelek és a legjobbat akartam neked! Most viszont rá kellett ébrednem, hogy el taszítalak magamtól. Justin el mondta, hogy mennyire szeret és soha nem lenne képes csalódást okozni neked! És amíg ehhez tartja is magát, addig áldásomat adom rátok!- fejezte be és pedig sokkos állapotban álltam földbe gyökerezett lábakkal. Amint magamhoz tértem azonnal apa nyakába ugrottam és öleltem könnyeimnek utat engedve. Azzal, hogy ő áldását adta szívemről szinte mázsás súly hullott le.
- Köszönöm, hogy mellettem vagy!- suttogtam halkan fülébe és éreztem, hogy eltol magától.
- Én mindig itt leszek neked! Még ha te úgy is érzed, hogy nem így van!- mosolyodott el mire az én szám is felfelé görbült.
- Tudom!- mondtam majd Justinhoz léptem ő pedig gyengéden megölelt majd államnál fel emelte fejemet és lágyan megcsókolt.
Ebben a csókban pedig érezni lehetett, hogy ő is megkönnyebbült és boldog.
- Na jó akkor hagylak is titeket most! De később átjöhetnétek hozzánk!- szólalt meg apa kissé zavartan, talán csókunk miatt mi pedig azonnal szét rebbentünk.
- Mindenképp megyünk! Anya is nagyon hiányzik már!-
Meg öleltem még egyszer apát Justin pedig kezet rázott vele amit a világon mindennél jobban esett látni jelen pillanatban.
Még az ajtóból integettünk az egyre távolodó autónak majd vissza sétáltunk közös kis otthonunkba!

30. rész.

Sziasztok!

Ismét új résszel jelentkezek! Tudom, hogy nagyon sokat kellett rá várni és sajnálom de mostanság kicsit más felé jártak a gondolataim és nem is igazán volt ötletem, hogyan is kellene megfogalmaznom a gondolataimat ebben a részben. Azért remélem nem pártoltatok el a blogtól és számíthatok a kritikátokra, véleményetekre most is! 

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! 

                                                - lovegirl -

* Brad szemszöge

Borzasztó mérges voltam. Mérges voltam Melissára amiért ennyire átvert. De talán magamra talán mérgesebb voltam, hisz éveken át bábnak használt és ki tudja, hogy hány sráccal csalt meg a hátam mögött én pedig vakon meg bíztam benne és szemet hunytam minden idióta dolga felett.

Most tudom, hogy jól cselekedtem. Tudtam, hogy Tara mellett kell állnom. Ezért pedig nyugalom uralkodott el rajtam.

- Kérlek gyorsan szedd össze a cuccaidat és ne csinálj jelenetet.- szóltam Melissának mielőtt még beléphettünk volt a bejárati ajtón.

- De ennek nem kellene így lennie. Felejtsünk el mindent és kezdjük újra.- simította egyik kezét arcomra és viszont el húzódtam.

- Ennek pontosan így kell lennie. Nem tudok és nem is akarok neked meg bocsájtani.- szögeztem le és bár ordítani tudtam volna mégsem tettem. Még a szavaimat sem érdemelte meg.

- Jó! Ahogy akarod! De hidd el nekem, hogy ezt még keservesen meg fogod bánni.- fenyegetett meg újra.

- Tudom, tudom ezt már mondtad! Na essünk túl rajta.- tártam ki előtte az ajtót.

- Végeztél már?- kérdeztem unottan.

- Igen!- köpte oda ingerülten és csapkodni kezdte maga előtt bőröndjét.

- Meg mondtam. Nem kell a dráma!- fogtam le kezeit és ki tessékeltem szobámból.

- Lehet, hogy most ki dobsz! De nem most látsz utoljára Brad! Ezt garantálhatom neked.- kacsintott egyet és ki libegett a házból. 

Be csuktam előttem az ajtót és mély levegőt vettem, amit lassan fújtam ki a nap befejezése képpen.

Már épp le csukódni készültek szemeim, hosszas próbálkozás után amikor is telefonom csengése rántott vissza a valóságba.

Unottan vettem fel meg sem nézve ki hív ilyenkor. Lehet már vagy hajnali egy is...

- Igen?

- Szia bratyókám! Hogy vagy?- szólt bele Tara és hangja meg bánó volt.

- Már jobban. El ment.- osztottam meg vele is tömören a történteket.

- Én...én sajnálom! Nem kellett volna így viselkednem. Csak hát tudod...milyen vagyok.- magyarázkodott, arcomra pedig egy kis mosoly ült ki.

- Tara nyugi! Semmi gáz. Sőt! Ha nincs ez a mai balhé, talán sose jövök rá Melissa dolgaira. Szóval még én vagyok hálás neked.

- Örülök, hogy megjött az eszed! Épp ideje volt. Én mindig mondtam neked, hogy ez a lány egy...

- Hagyd! Nem érdemli meg, hogy felidegesítsd magad megint.- csitítgattam.

- Igaz!

- Na de te és Justin? Remélem még él és nem haraptad le a fejét.

- Nálunk minden rendben! Itt ül mellettem és azon kívül, hogy meg karmoltam a verekedés közben kutya baja!- nevetett fel és halottam Justin is ahogy kuncog a háttérben.

- Akkor jó! Örülök, hogy minden rendben van! Viszont én most megyek. Le ragadnak a szemeim. Majd beszélünk Hugi! Szeretlek!- köszöntem el és küldtem egy puszit a készüléken keresztül. 

- Én is szeretlek és bármikor szívesen látunk itt! Gyere minél hamarabb!- köszönt el ő is és letettük.

Ezután szinte azonnal el nyomott az álom...


Kissé kómásan ébredtem mégis kipihentnek éreztem magam. A tegnap történtek után a szabadság érzete járta át minden porcikámat. Lazán sétáltam le a lépcsőn majd apa irodája előtt meg torpantam ugyanis egy ijesztően ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Igaz minden szó amit mondtam! Úgy éreztem tudnia kell az igazságot hisz mégis csak a lányáról van szó! Én is aggódok érte és nem hiszem, hogy azzal a Justin gyerekkel biztonságban lenne.- hangzottak el ex barátnőm szájából az ostoba és hazug szavak.
Csak egy dolgot tehettem.
- Te meg mégis mi a francot keresel itt? Tegnap nem magyaráztam el elég érthetően, hogy nem akarlak többé itt látni?- rivalltam rá dühösen.
- És én nem mondtam el elég világosan, hogy nem akkor láttál utoljára?- vágott vissza kérdéssel majd győzedelmesen hátra dobta szőke haját.
- Apa ne higgy neki!- fordultam apához aki sokkolva és értetlenül nézett ránk.- Tara tényleg Justinnal van de biztonságban! Én láttam, hogy szeretik egymást!
- Azonnal vigyél el hozzájuk!- mondta halkan kezei mégis ökölbe szorulva pihentek az asztalon.
- Ezt nem tehetem!- jelentettem ki makacsul.
- Nem mondom még egyszer Brad! Vigyél el hozzájuk!- ismételte meg tagoltan.
- Egy feltétellel: Nem lesz balhé!
- Nem ígérek semmit!- kapta fel kabátját és az ajtó felé indult.
Akárcsak Tarát hallottam volna. Mind a kettő makacs és forróvérű.
Én is elindultam és meg próbáltam lenyugtatni apát mielőtt még elindulunk.
- Apa várj!- fogtam meg vállát és vissza rántottam.
- Mégis mire? Ki tudja mit csinál az a szemét a lányommal.
- Nem csinál semmit. Ő nem olyan.
- Tyronról is ezt hittük és tudjuk mi lett a vége. Ennek a kis senkiházinak is csak addig kell majd amíg az érdekei úgy kívánják. Tara nem más neki mint egy tárgy amit bármikor eldobhat.
- Nézd! Tudom, hogy aggódsz érte! Én is aggódok. De ha ezt így folytatod örökre meg fog gyűlölni. A saját szememmel láttam, hogy boldog és szerelmes. Justin pedig viszont szereti. Ott hagyta a sárkányokat! Ha látni akarod, elviszlek hozzá! De a saját érdekedben ne csinálj hülyeséget mert nem fog neked meg bocsájtani!- szögeztem le neki és csak reménykedni tudtam, hogy átgondolja szavaimat. Pár másodperc hallgatás után újra meg szólalt.
- Induljunk.- sóhajtott nagyot én pedig ezt bele egyezésnek vettem. Láttam rajta ahogy rá jött, csak egy hajszál választja el attól, hogy a lányát soha többé ne láthassa. Fel fogta, hogy bármennyire is óvni akarja, ezzel csak még jobban eltaszítja magától.

* Tara szemszöge

- Justin add vissza légyszíves!- kértem tőle vissza a távirányítót hisz folyamatosan idióta műsorokra kapcsolgat!
- Nem!- mondta sértődötten és mellkasán össze fonta kezeit.
- Egy nagy gyerek vagy!- nevettem el magamat.- de ha nálad nem ér a szép szó akkor máshoz kell folyamodnom.- gyorsan pattantam fel a kanapéról és futni kezdtem felé ő pedig előlem.
- Justin ne csináld már!- nevettem miközben ő fel ugrott a konyha pultra és onnan nyújtogatta rám nyelvét.
- Egy feltétellel oda adom!- kezdte gondolkozva!
- És mi lenne az a feltétel?
- Ha ki veszed innen.- mondta és nadrágjába rakta a készüléket.
- És most komolyan azt hiszed, hogy nem merem?
- Én ilyet nem mondtam. Ha ki veszed a tied! Ha nem, azt nézzük amit én akarok.
- Akkor gyere le onnan.- mosolyogtam rá mire elém ugrott és karjait derekam köré fonta.
- Nos mire vársz?- kérdezte s közben farkas szemet néztünk.
- Hova sietsz?- kérdeztem majd közelebb hajoltam hozzá és puha ajkaira tapadtam.
Nem ellenkezett így hát folytattam. Végig simítottam izmos mellkasán majd hasán amit egy-egy apró nyögéssel nyugtázott. Ő sem tétlenkedett mivel kezei fenekemre tévedtek és hol simogatta, hol pedig erősen bele markolt.
Lassan elindultam a kanapé felé ismét, Justin pedig szorgalmasan követett majd le löktem és rá feküdtem.
- Ez jobb mint amire számítottam.- jelentette ki győzedelmesen és újra ajkaimat kereste sikeresen.
Nem válaszoltam csak bele mosolyogtam csókunkba és folytattam előbb abba hagyott tevékenységemet.
Pólóját óvatosan és lassan húztam fel felé ám ő pillanatok alatt le dobta azt magáról. Talán egy kicsit ki lehet éhezve. Következőnek nadrágját vettem célba és azt is kínzó lassúsággal igyekeztem le hámozni róla. Most viszont nem avatkozott közbe. Mikor már a boxernél jártam végig simítottam combjait majd bele nyúltam alsójába és ki vettem a távirányítót.
- Köszi!- hajoltam füléhez és érzékien súgtam bele ezt az egy szót, ezek után pedig felálltam és vissza gomboltam ingemet amit Justin időközben vett le rólam.
- Ez most komoly?- kérdezte teljesen lesokkolva.
- Azt mondtad vegyem ki! Meg tettem nem?- mosolyogtam sunyin majd le ültem mellé és kapcsolgatni kezdtem a csatornák között.
Szemem sarkából láttam, hogy a csalódottság és a kielégületlenség érzelmei váltakoznak arcán.
- Ne tedd ezt velem kicsim!- bújt oda hozzám és arcomat simogatta ezzel arra késztetve, hogy rá nézzek.
- Máskor tudni fogod, hogy nem érdemes velem packázni!- kacsintottam rá, nyomtam szájára egy kis csókot majd fel álltam és a konyhába igyekeztem.
Szívem szerint én sem hagytam volna abba kis akciónkat de ki hagyhatatlan volt látni azt az arcot amit vágott. Én is nagyon élvezem valahányszor csak hozzám ér vagy meg csókol. Nem gondoltam volna, hogy fogok még ennyire szeretni valakit mint Őt. És most már úgy tűnik nyugodtan élhetjük az életünket. Bár azért azt sajnálom, hogy apa nem áll mellettem. Nem érti meg, hogy ez az én életem és, hogy felnőtt nő vagyok aki már tud dönteni. Tudom, hogy félt mert az egyetlen lánya vagyok de ez már túlzás amit ő csinál. Remélem minél hamarabb be fogja látni, hogy az amit most csinál nem vezet semmire és ugyan olyan lehet a viszonyunk mint régen.
Nem szeretném Justint elveszíteni de apát sem. Mindkettőjük fontos személy az életemben. Na és persze Brad. De ő tudom, hogy mindig mellettem áll bármit is teszek vagy bárkivel is legyek!

29. rész.

Sziasztok!

Most a szokottnál sokkal hamarabb hoztam nektek a részt! Hogy miért??? Ennek két oka van!

Az egyik, hogy most kicsivel több szabadidőm van. A másik pedig az, hogy megérdemlitek! Bár a kommentek száma még mindig nagyon alacsony mégis látom, hogy érdeklődtök kis történetem iránt hisz nagyon sokan tekintettétek meg az előző részt rövid idő alatt! És nekem ez is határtalanul jól esik tőletek! Persze akik véleményükkel illettek azoknak külön köszönet, hogy pár másodpercet rám szántak!

Nem is húznám tovább az idegeiteket, viszont még lenne egy fontos kérdésem! Tudom, hogy szinte minden blogban el jön az az idő amikor egy úgynevezett +18-as rész kerül ki. És őszintén szólva sosem voltam ebben valami jó de ha van igény rá akkor írok nektek egy ilyesfajta részt! Szavazást indítok és ha elegen voksoltok arra, hogy legyen akkor lesz!:)

És ha esetleg ki szeretnétek fejteni, hogy miért legyen  / ne legyen akkor azt kommentben várom!

Szóval szavazni és kommentelni ér, úgyhogy mindent bele!:)

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!!

- Lovegirl -

* Justin szemszöge

- Jus...itt meg mi a jó franc folyik?- kérdezte szerelmem döbbenten és némiképp lefagyva.
- Édesem mindent meg tudok magyarázni!- tényleg? Jobb nem jutott eszembe? Ez egy olyasfajta mondat amit azok mondanak akik bűnösek. Szép volt Bieber!
- Te utolsó kis ribanc!- szegezte tüzes tekintetét a rajtam lógó lányra akit még ez sem zavart volna meg tevékenykedésében ha Tara meg nem indul felé szélsebesen és hajánál fogva le nem rángatja rólam.
A következő pillanatban még mindkét lány a földön volt és egymás hajába kapaszkodtak. Kicsit megijedtem, hogy Tara teljesen figyelmen kívül hagyott. Erre csak az lehet a magyarázat, hogy velem majd később számol.
Hirtelen nem tudtam mit is tegyek. Szét szedjem őket vagy hagyjam, hogy Tara elintézze és végre észbe kapjon Melissa.
- Szállj le rólam te elmebeteg!- visított fel Melissa aki épp vesztésre állt hiszen szerelmem a lány csípőjén ülve tépte annak hosszú szőke haját.
Helyesen akartam cselekedni így meg fogtam Tara csípőjét és elkezdtem le hámozni áldozatáról, de a kézfejembe mélyesztett körmei hátrálásra kényszerítettek.
- Hagyj békén Justin!- kiabálta rám majd tovább folytatta a " gyilkolást "!
- Amint felálltam megláttam Bradet és Jazzyt az ajtóban akik tátott szájjal figyelték a konyhában jelenleg lezajló eseményeket.
Végül Brad pár másodperc ácsorgás után reflex szerűen indult el a lányok felé én pedig akaratlanul is kézfejemhez kaptam pontosabban a karmolásra.
- Na jól van fejezzétek be!- ordította el magát Brad majd most ő kezdte el húzni Tarát viszont kicsit rutinosabban mint én.
Meg próbált ellen állni testvérének de az olyan határozottan szorította, hogy fújtatása és szabadulási kísérletei hiábavalóak voltak.
- Most pedig magyarázd el nekem, hogy mi történt itt!- nézett Brad Tarára szigorúan.
- Jaj kicsim annyira, hogy jöttél! Ki tudja mit művelt volna velem ez az vadállat ha nem segítesz!- ugrott Melissa " szerelme " nyakába és kiskutya szemeiből előbújt egy-két erőltetett könnycsepp.
- Én vagyok a vadállat te felfújt szájú buta liba!- szállt be a sértegetésbe az én gyönyörű amazonom.- tudtommal volt rá okom hisz rámásztál a pasimra!
- Tessék?- nézett Brad Melissára majd egy kicsit messzebb lépett a lánytól.
- Jól hallottad! Míg mi kint beszélgettünk addig ezek itt enyelegtek!
- Ez igaz?- Brad kérdőn nézett üresfejű barátnőjére aki csak haját csavargatta.
- Jaj nyuszi tudod, hogy sose csalnálak meg!- csipogta és szerelmem bátyja felé indult lassú léptekkel.
- Ne hazudj! Nálad nagyon k*rvát még nem láttam!- szólalt meg ismét Tara és már támadni készült amikor most én léptem mögé és fogtam le, nem törődve a gondolattal, hogy talán újra megsebesít.
- Figyelj Melissa!- kezdett bele Brad.- mindig meg bíztam benned és elhittem mindent amit csak mondtál. De szeretem a húgomat és hiszek neki! Szóval amint haza értünk szedd össze a cuccaidat amik nálunk vannak és felejtsük el egymást!- mondta teljesen higgadtan én pedig már lelkiekben készültem, hogy Tara is valami hasonló dologgal fog elém állni csak kicsit temperamentumosabban.
- Hogy mondtad?...Te most ki dobsz engem?- kérdezte Melissa vérig sértődve.
- Ahogy mondod!- mondta Brad teljesen komolyan.
- Ezt még keservesen meg bánod! Te is és te is! - mutogatott Brad és Tara felé majd dühösen és csapkodva ki szaladt a lakásból.
- Akkor szerintem mi most megyünk!- mondta Brad és egy puszit adott egyetlenem homlokára.- nyugodj meg!- suttogta majd araszolva elindult az ajtó felé.
- Szia húgi!- köszöntem el én is Jazzytől aki még mindig csak állt az ajtóban és próbálta helyére tenni a történéseket.- majd hívlak.- húztam magamhoz közelebb miután Tarát elengedtem.
- Rendben!- bújt hozzám majd elengedett és követte a többieket.

Miután ketten maradtunk Tara csak ült a kanapén és nézett maga elé. Arcáról nem igazán tudtam érzelmeket levenni. Talán csak annyit, hogy valamin erősen gondolkozik és csak remélni tudtam, hogy nem azon, hogy elhagyjon-e!
Nem sokáig bírtam ezt a feszült csendet ami beállt közénk így meg próbáltam meg magyarázni és tisztázni mindent!
- Ne haragudj drágám! De el kell nekem hinned, hogy én egyáltalán nem akarok attól a lánytól semmit!- ültem le mellé és úgy folytattam. -  Sőt senki nem érdekel csakis te. Tudod, hogy....- folytattam volna de szavamba vágott.
- Hiszek neked!- jelentette ki, majd gyönyörű szemeit rám emelte amiben enyhülést véltem felfedezni.
- Komolyan?- kérdeztem mosolyogva és keze után nyúltam majd össze kulcsoltam enyémmel.
- Igen! Ismerem Melissát. Tudom milyen. Ráadásul annyi mindenen át mentünk már ez alatt a rövid idő alatt. Ha tényleg nem szeretnél akkor már az első akadálynál el hagytál volna.- nézett még mindig szemeimbe és arcomra tette szabad kezét, közelebb húzott majd érzéki csókkal fejezte be magyarázatát.

Mindenre számítottam csak erre nem. Azt hittem majd egy alapos kiabálás és dühöngés után kirakja a szűrömet. De legjobb esetben is azt gondoltam, hogy a kanapén fogok aludni napokig. Ám ez....ez a reakció teljesen ledöbbentett. Mégis boldog voltam. Most már tényleg nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt az lányt.

- Elképesztő vagy!- mondtam neki még mindig fülig érő mosollyal.
- Mégis miért?- nevetett fel és ezt volt most a legszebb hang amit hallgattam.
- Mert amióta melletted vagyok rengeteg csalódást okoztam neked és te mégis itt vagy.
- De ez mellett sok jó is történt! De ami a legfontosabb, hogy újra megtanítottál szeretni. Tyron után el akartam felejteni ezt az érzelmet és azt akartam, hogy teljesen tűnjön el az életemből. Te mégis újra elő hoztad és ezzel a világ legboldogabb emberévé tettél.- mosolygott szüntelen csillogó szemekkel és mintha a vérszomjas Tara soha nem is létezett volna.

Megsimította kezemet mire kelletlenül fel szisszentem karmolása miatt.
- Jaj ne haragudj! Nem tudom mi ütött belém. Nem akartalak bántani csak....dühös voltam..és el fogtak az indulatok. Azonnal ellátom.- mondta sajnálkozóan majd a konyhába sietett és az elsősegély dobozzal tért vissza.
- Semmi gond! Egyébként egy kicsit izgató volt.- mondtam incselkedve és kaján vigyoromat villantottam felé.
- Nem vagy te egy kicsit perverz?- kérdezte nevetve majd a fertőtlenítő szert rányomta sebeimre amit egy hangos nyögéssel nyugtáztam.
- Talán egy kicsit!- mutattam hüvelyk és mutató ujjammal a kis mértéket.- de ennyi szerintem kell.
- Lehet!- mondta majd bekötözte kezemet és vissza vitte a dobozt.

Tudtam, hogy ezekért a pillanatokért érdemes volt harcolni. És jelenleg csakis pozitívan tudok tekinteni a jövőnkre. Ám semmi nem tart örökké és sajnos nem voltam felkészülve arra, hogy hamarosan újabb csatát kell meg vívnunk...

Remélem tetszett mindenkinek! Várom a véleményeiteket és ne felejtsetek el szavazni sem!:)

28. rész.

Sziasztok!

Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy ismét ilyen sok várakozás után tudtam, hozni csak a részt! De sajnos az utóbbi időben még csak gondolni sem volt időm a blogra. Remélem mindenki meg érti ezt! De most itt vagyok és újra itt egy új rész új dolgokkal! 
Köszönöm szépen az 5 kommentárt amit kaptam az előz részhez! Bár meg szabtam nektek nem rég egy limitet ( ami sajnos nem jött össze ) mégis örülök hisz azok akik írtak nekem mosolyt csaltak az arcomra! Mindig örömmel olvasom a véleményeiteket és boldog vagyok hogy ennyire tetszik a történet! El sem hiszitek mennyire jó érzés azt olvasni pl: " ez a legjobb blog "!
Egyszóval köszönöm szépen még egyszer és remélem tetszeni fog ez a rész is és ismét várom a véleményeiteket!

Amint szememről lekerült a kendő olyan dolog tárult elém ami valóban meglepetést okozott számomra.
Egy kis ház állt velem szemben amit gyönyörű kert ölelt körbe. Mindent fák és virágok borítottak a házikó pedig középen állt a maga kis egyszerűségével.
Miután vissza tértem a valóságba Justin felé fordultam aki csak mosolyogva várta véleményemet meglepetéséről. Ám akárhányszor szóra nyitottam volna a szám, hang soha nem jött ki. Többszöri próbálkozás után meguntam így hosszú szenvedélyes csókkal tudattam, hogy mennyire tetszik ajándéka.
- Szóval örülsz?- kérdezte levegő után kapkodva.
- Milyen kérdés ez? Ez...ez...ez valami fantasztikus. Teljesen az én stílusom és mindig is ilyen házban szerettem volna élni!
- És még belül nem is láttad!- fogta meg kezemet majd maga után húzott én pedig tiltakozás nélkül futottam szerelmem után.
Amint beértünk szemeim újra nagyra nyíltak és tátott szájjal jártam körbe új otthonunkat.
Bár kívülről régimódinak tűnhet, belül annál inkább modern az elrendezés.
- Valami azt sugallja, hogy te rendezted be!- vágtam gondolkozós fejet, mire mind a ketten nevetni kezdtünk.
- Igyekeztem!- vont vállat mosolyogva Justin.
A konyha padlóját fekete csempe borította a berendezés pedig piros színben virított. A nappaliba érve valamivel szolidabb színek domináltak. Középen egy bézs színű kanapé terült el előtte egy kis dohányzó asztalkával. Szemben pedig egy hatalmas, nagy képernyős plazma TV ácsorgott. A falak pedig barack színűre voltak festve.
- Ez valami elképesztő!- csodálkoztam rá újra és újra.
- Gyere mutatok valamit!- mondta Justin halkan, majd kezünket össze kulcsolta és ki vezetett a hátsó udvarra ahol egy hatalmas dió fa terebélyesedett el, ágairól pedig egy gyönyörűen kifaragott hintaágy lógott.
Amint megláttam azonnal oda siettem majd mikor szerelmem is utol ért együtt vettük birtokba. Összebújva, csendben ringatóztunk pár percig majd a mellettem ülő fiú megszakította ezt.
- Tudod...mindig is erre vágytam!- kezdte mondandóját egy jól eső sóhaj kíséretében.- mindig akartam egy kis házat ahol életem szerelmével élhetek. Úgy érzem, hogy most már minden helyre fog jönni, és boldogok lehetünk.- mutatott körbe majd rám nézett csillogó szemekkel.
- Ezt én sem mondhattam volna szebben.- válaszoltam halkan mintha csak titkolóznék valaki előtt ám csak jól esett a csend.
Válaszképp csak rám mosolygott majd állam alá nyúlt így kissé fel emelve fejemet és lassan közeledni kezdett felém. Ajkaim ajkaihoz értek és ha lehetséges még nagyobb nyugalmat éreztem magam körül. Csókunkba bele mosolyogtam hisz Justin kezei elkalandoztak így derekamat simogatta ujjaival, kicsivel később pedig haladt egyre lejjebb.
- Akarlak!- suttogta vágytól fűtött hangon.
- Itt?- kérdeztem vissza meglepődve.
- Miért? Senki sem lát!- villantotta rám kaján, rossz fiús mosolyát.
- Talán majd máskor.- szóltam rá hisz még van mit elintézni a házban ahogy elnéztem.
- Rendben.- nézett kissé szomorkásan.


* 1 héttel később

- Justiiin!- kiabáltam hangosan a konyhából mivel már tíz perce ezt teszem és semmi.
- Tessék kicsim!- termett mellettem hercegem egy rózsával a kezében.- Ezt neked hoztam.- nyújtotta felém.
- Köszönöm! Ez nagyon szép. Viszont kicsit segítened kellene. Kérlek hozd ide a szekrényből a sót.- kértem mire oda sétált, majd vissza kezében az említett tárgyal.
- Köszi!- mondtam kissé feszülten.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz!- ölelte át derekamat és apró puszikkal halmozta el vállamat.
- Nagyon remélem!
Hogy miért vagyok ideges? Mire ez a felhajtás? Az oka egyszerű. Hosszú idő óta újra láthatjuk a testvéreinket. Bár az kissé elszomorít, hogy anya nem tud jönni viszont már ez is több mint a semmi.
Meg beszéltük velük, hogy csak ketten jöjjenek mivel így talán apa nem fog gyanút!

***

- Már minden kész van! Hol lehetnek?- toporogtam az ablak előtt  hátha meg látom a közeledő autót.
- Nyugalom szívem! Jazzy biztos megint sokáig tollászkodik!- nyújtózott el a kanapén Justin.- ahogy ismerem a húgomat nem öt perc mire elkészül!- mondta nevetve.
- Rendben akkor addig melegen tartóm a vacsorát.- siettem vissza konyhába és kavargatni kezdtem a spagetti szószt - igen, tudom. Nem valami nagy vacsora de örülök, hogy ehetőre el tudtam készíteni mindenféle sebesülés nélkül - amikor is csöngettek. Le vettem magamról kötényemet majd a nappaliba siettem, hogy üdvözöljem őket, ám nagy meglepetésemre három ember állt az ajtóban a várt kettő helyett!
- Végre meg jöttetek!- pacsizott le Justin és Brad majd szerelmem Jazzyhez lépett és szorosan magához ölelte.
Én pedig bár mennyire is örültem nekik, teljesen le voltam fagyva a harmadik személy láttán,
- Sziasztok!- szólaltam meg halkan majd közelebb léptem feléjük és Brad füléhez hajoltam, hogy csak ő hallhassa amit mondani készülök.
- Ki jönnél velem egy kicsit a konyhába?- rántottam meg erősen karját és húzni kezdtem az említett helyiség felé.- őt minek hozta magaddal?- böktem a nappali felé ahol Melissa fintorogva vizsgálta lakásunkat.
- Ne haragudj hugi! Tudom, hogy nem vagytok oda egymásért de addig nyaggatott amíg bele nem mentem, hogy el hozom.- próbált meg magyarázkodni.
- És ha valakinek el mondja, hogy hol vagyunk?- kezdtem bele gyanakvásomba.
- Ugyan Tara! Attól mert szeretem, még én is látom, hogy nem egy zseni! Szerintem már most nem tudja milyen úton jöttünk.- mosolyodott el és mondata hallatán én sem tettem másképp.
- Nagyon ajánlom, hogy igazad legyen!- emeltem fel mutató ujjamat fenyegetés képpen.
- De azért kérlek ne öljétek meg egymást ma este!- kérlelt boci szemekkel bátyám.
- Ezt sajnos nem ígérhetem meg!- mondtam sejtelmesen majd vissza indultunk a nappali felé.
- Szia Melissa! Hogy én milyen régen nem láttalak! De örülök neked!- tártam ki karomat, villantottam egy báj mosolyt, ám hangom szarkasztikussága jelezte nem tetszésemet.
- Szia Tara! Én is nagyon örülök.- jelentette ki unottan és még csak rám sem nézett közben.
- Én megölöm!- morogtam orrom alatt de bátyám és Justin meg hallották így két oldalt belém karoltak, ezzel vissza fogva indulataimat.
Miután kicsit lehiggadtam mindenkit az asztalhoz invitáltam majd neki is láttunk a vacsorának.
- És Jazzy, hogy megy a suli?- kérdeztem mire fel kapta fejét.
- Egészen jól!- mosolyodott el.
- És pasik vannak a láthatáron?- emelgettem szemöldökömet.
- Őőmm...izéé....- tördelte ujjait mintha csak valami rosszat mondott volna.
- Héhéhé!- szólalt meg Justin is.- nem vagy te egy kicsit fiatal a pasizáshoz?- vonta kérdőre húgát és így már érthető volt miért nem mesélt tovább Jazzy.
- Hagyd már Justin!- böktem oldalba.- fiatal de azért neki is kell élnie.
Nem válaszolt csak szúrós tekintettel figyelt ami engem jelenleg hidegen hagyott.
- Szóval hogy hívják? Hány éves? Mióta vagytok együtt?- tettem fel sorban kérdéseimet.
- Jesszus! Olyan lettél mint anya!- szólt bele a társalgásba Brad is akire most én szórtam villámokat szemeimmel.
- Ez egyáltalán nem igaz!- cáfoltam rá majd újra Jazzy felé fordultam.
- Mike-nak hívják és tizennégy éves. Még csak pár hete randizgatunk szóval nem komoly.
- Ééértem! És akkor azért vagy olyan vörös mint a rák.- nevettem fel mire a többiek is követték tettemet kivéve Justint.

Vacsora után mindannyian át mentünk a nappaliba és ott beszélgettünk tovább.
- Kér valaki kávét?- kérdezte Justin majd fel állt és úgy várta a választ.
Egyöntetűen mindenki igennel felelt majd barátom el is tűnt az ajtó mögött.
- Merre van a toalett?- kérdezte Melissa csipogó hangon engem pedig kirázott a hideg.
- Jobbra fordulsz aztán balra, majd a második ajtón be mész!- mondtam neki lassan és unottan mire fel állt és szokásos üres tekintetével kezdte keresni a mellékhelyiséget.
- Szerinted meg találja Miss Einstein?- nevettem fel hangosan majd Brad vállába bokszoltam.
- Ez nagyon gonosz volt! Megígérted, hogy nem bántod!
- Egy: nem ígértem semmit!- mutattam fel hüvelyk ujjamat.- És kettő: azért lásd be, hogy van benne igazság.- néztem rá válaszát várva ám ő csak bámult maga elé.- hallgatás bele egyezés.- kuncogtam fel győzelem ittasan.

* Justin szemszöge

Amíg a kávékat készítettem folyamatosan azon járt az agyam, amit az asztalnál beszélt Tara és Jazzy. Nem tudom el hinni, hogy az én kishúgomnak pasija van. Hisz még csak tizenhárom éves! Még pizsama partikat kellene tartania a barátnőivel és plüss macikkal kellene teáznia délutánonként nem pedig pasizni. Ráadásul ami a legjobban bánt, hogy nem vagyok ott mellette. Nem tudok neki segíteni, nem tudok vele minden nap beszélni. Persze nem vagyok tőle messze de ez most mégis más! Anyától sem várhatom el, hogy minden lépését figyelje hiszen rengeteg dolga van. Bízok a húgomban de féltem! Féltem, hogy tudtán kívül rángatják bele valamibe!
- Ne haragudj! Egy kicsit el tévedtem. Merre van a mosdó? - szólalt meg a hátam mögött valaki ezért gyorsan meg fordultam így Melissával találtam szembe magam.
- Pedig nem olyan nagy ez a ház!- mosolyodtam el.
- Jaj te kis móka mester!- kezdett el nyavalyogni mögöttem. Már kezdem érteni Tara miért utálja ennyire ezt az lányt.- mondták már neked milyen helyes vagy?- dőlt mellém a pultra úgy, hogy mellei majdnem ki estek.
Tény, hogy borzasztóan idegesítő de adottságai láttán értem miért nem rakta még ki Brad.
- Még nem sokan!- nevettem fel kínosan és gyorsabban végeztem dolgomat, hogy minél hamarabb készen legyek.
- Az hiba! Pedig szerintem nagyon helyes vagy!- dobta a levegőbe szőke haját majd engem vizslatott.
- Köszönöm!- mondtam szimplán udvariasságból és már fejben imádkoztam, hogy minél hamarabb le főljön a kávé.
-Egyébként te nem a mosdót kerested?- kérdeztem semlegesen majd elő készítettem a csészéket.
- Az most nem fontos!- kezdte el simogatni a hátamat majd egyre lejjebb végül fenekembe markolt.
Mondhatni teljesen sokkolt előző tette. Próbáltam higgadt maradni, pedig szívem szerint kihajítottam volna a házamból.
- Ezt nem kellene! Neked ott van Brad, nekem pedig Tara és nagyon szeretem.- hangsúlyoztam hátha abba hagyja a nyomulást.
- Ugyan már! Egy kis flörtölés mindenkinek jár.
- De én ezt most mégis ki hagynám.- szóltam kicsit erősebben de mintha a falnak beszéltem volna.
Neki lökött a pultnak majd pólómba kapaszkodva nyakamhoz emelkedett és apró puszikat adott rá.
Szívem hatalmasat dobbant ám nem a jóleső érzés végett, hanem idegességemtől hiszen ha valaki meg lát minket azt soha nem mosom le magamról és a magyarázkodás sem fog segíteni.
- Jus....- nyitódott az ajtó én pedig gyors mozdulattal próbáltam el lökni magamtól Melissát sikertelenül...

27. rész.

Sziasztok!

Ismét meghoztam a következő részt, igaz nagyon nagy késéssel amiért elnézést kérek! Nyaralni voltam és ezért érkezett a rész kicsivel később! Nem mondanék túl sokat a részről inkább várom, hogy ti mondjátok el a véleményeteket róla!!! Köszönöm az előző részhez kapott 6 komit! Aranyosak vagytok! Mindig csak biztatást kapok tőletek ami különösen jól esik! 
Remélem a hosszú kihagyás nem vette el a kedveteket kis történetem követésétől. 
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek és remélem elnyeri a tetszéseteket!

Talán túl hamar szóltam el magam hisz amint megpróbáltam kivenni a gőzölgő ételt, kezeim közül kicsúszott a tepsi így alkaromat végig égette a forró olaj. Mindent eldobtam a fájdalom hatására ezzel hatalmas hangzavart okozva.
Kezemet azonnal a hűsítő jéghideg víz alá tartottam, ám a fájdalom nem akart csillapodni. Ki csordult egy könnycsepp szememből amit gyorsan le is töröltem. Eszembe jutott, hogyha ezt most apa látná biztos haragudna rám. Haragudna hisz nem arra nevelt, hogy minden apróságért sírjak. Ennél azért keményebb fából faragtak. De amióta Justint meg ismertem nem vagyok a régi Tara. Kicsit hiányzik a régi énem aki mindig meg tudta oldani a problémáit és keményen állta az élet által adódó kihívásokat viszont nem vagyok szomorú mert mindezt egy olyan emberért vesztettem el részben aki miatt teljesen megérte.

Mikor már percek óta áztattam sebemet, kivettem a hideg víz alól majd jeges borogatást tettem rá mivel elég csúnya nyomott hagyott. El sem hiszem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Mindig megúsztam az ilyen baleseteket de ha főzésről van szó megtalál a balszerencsém.
- Meg jöttem kicsim!- hallottam a nappali felől Justin hangját. Ijedten tettem hátam mögé kezem mintha ezzel meg akadályozhatnám, hogy meglássa.
- Őőő..oké itt vagyok!- szólaltam meg zavarodottan.
- Valami gond van?-jött be a konyhába és szeme azonnal rám szegeződött.
- Nem, nincs semmi gond.- nyögtem ki de látta a fájdalomtól eltorzult arcomon, hogy nincs valami rendben.
- Nem tudsz nekem hazudni. Mi a gond?- lépett még közelebb mire kezemet lassan előre nyújtottam és lesütöttem szemeimet.
- Úr isten Tara! Ez nagyon csúnya! Ezt azonnal látnia kell egy orvosnak!- jelentette ki komolysággal és ellentmondást nem tűrő hangnemmel.
- Nem annyira vészes! Ellátom magamnak.- jelentettem ki én is határozottan.
- Kérlek csak most ne ellenkezz!- mondta egyre idegesebben hangját pedig felemelte.
Eddig még soha nem tett ilyet ezért egy pillanatra meglepődtem. Amióta csak ismerem, mindig türelmes és kedves volt velem. Tényleg ennyire aggódna értem...vagy talán más is van a dologban? Ki kell derítenem.
- Justin minden rendben?
- Igen! De ezt a sebet akkor is látnia kell egy orvosnak!- ismételte előző mondatát ugyan olyan mentalitással mint az imént.
- Ahogy én sem tudok neked hazudni, úgy te se nekem! Nem csak a sérülésem miatt vagy ideges, látom rajtad.- simítottam végig arcán és bár én is feszült voltam, nem akartam, hogy el durvuljon a helyzet így elővettem nyugodtabb énemet.
- Ahhj!- sóhajtott majd hajába túrt.- valamit el kell mondanom.- majd rám nézett.
- Mondd csak!- néztem rá kérdőn.
- Talán hibáztam de....- akadt meg hangja majd gondolkozni kezdett.
- Justin mondd már!- sürgettem meg.
- Beszéltem anyáékkal! Tudnom kellett mi van velük.- utolsó szavait halkan szinte suttogva mondta ki.
- Én is beszéltem Braddel!- szólaltam meg minden kertelés nélkül.
Ha ez hiba volt, akkor mindketten hibáztunk. De tudom, hogy aggódott ahogy én is.
Nem szólt semmit csak rám mosolygott majd megcsókolt. Hosszú csókjába teljesen beleborzongtam. Mintha nem is a földön lennék. Az ő csókja egy teljesen új galaxisba tud repíteni.
- És mit mondtak?- kérdeztem kissé bódultan csókunk után.
- Jól vannak! Viszont apád nem nyugszik bele, hogy nem vagy otthon. De ezt biztos mondta Brad.
- Nekem nem szólt erről semmit. Szóval beavatnál?
- Nem semmi az öreged az tuti! Nyomoztat utánad és mindenkit akit csak ismersz órákig vallat merre lehetsz.
Teljesen lesokkolva és döbbenten álltam a hallottak után. Azt sejtettem, hogy nem fog belenyugodni szökésembe és nem fogja mosolyogva tűrni, hogy csak úgy lelépek Justinnal, ezt azért mégsem gondoltam volna. Nyomoztat? Ijesztően hangzik ez számomra. Bárki lehet az egyik besúgója. Bárki akár innen a motelből is.
Tenyerem izzadni kezdett, egész testem remegett, a levegőt pedig egyre szaporábban vettem. Meg rémültem hiszen így könnyedén ránk találhat és nem akarom meg tudni mi lesz akkor. Éreztem, hogy lábaim egyre gyengébben majd pár másodperccel később Justin kezei közé zuhantam. Ezután pedig teljes sötétség telepedett szemeimre.

* Justin szemszöge

Miután elmondtam Tarának apja mit művel a hátunk mögött furcsa és rémisztő látványt nyújtott. Azonnal elsápadt és mindene remegett. Megijedtem és szólongattam de mintha teljesen kikapcsolt volna, csak üveges szemekkel bámult rám. Majd a pillanat töredéke alatt omlott karjaimba...

- Jobban van doktor úr?- kérdeztem Tara kórterme felől közeledő középkorú, őszes férfit.
- Igen persze!- mosolygott rám majd a kórlap mögé bújt és így folytatta.- volt egy kisebb pánikrohama a hölgynek. De most már jobban van. A karján levő sebet is elláttuk.- fejezte be én pedig hálás tekintettel figyeltem őt.
- Köszönök mindent doktor úr!- kezet ráztunk ezután pedig azonnal Tarához indultam.
Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Azt hittem, hogy majd jót nevetünk ezen és keményen szembe szállunk mindenkivel, bárkit is küldjön az apja ellenünk. De úgy látszik ezt jól elszúrtam...
Ajtaja előtt állva kopogni akartam, de mivel nem tudtam ébren van-e, így csak halkan osontam be.
Leültem mellé és csak figyeltem. Figyeltem nyugodt szuszogását és angyali arcát. Újra és újra el gondolkozok, hogy miért is akartam őt megbántani!?! Hiszen igazán szeretetre méltó. Néha pedig oda csap az asztalra ha kell, de ő így tökéletes. Nem értem miért akar mindenki az utunkba állni! Miért akarnak minket szét szedni. Mi csak szeretni akarjuk egymást!!!
Ez az egész olyan mint egy elcseszett Rómeó és Júlia történet!
- Justin!- szólalt meg erőtlenül és még kissé kábán szerelmem a sok gyógyszer hatására én pedig azonnal rá kaptam tekintetemet.
- Szia kicsim! Hogy érzed magad?
- Kicsit fáradt vagyok. De már jobban.
- Most már minden rendben lesz!- próbáltam biztatni.
- Justin..én...sajnálom.- tört elő szeme sarkából egy kövér könnycsepp amit azonnal letöröltem.
- Mégis mit?- kérdeztem zavarodottan.
- Én nem vagyok ilyen...nekem most erősnek kellene lennem de csak nyűg vagyok neked is.- mondta lehajtott fejjel.
- Semmit nem kell sajnálnod.- szorítottam meg kezét.- teljesen érthető, hogy megviseltek a történtek. Ezen kívül bármi is történjen én mindig itt leszek neked és óvni foglak!- szögeztem le, utolsó szavaimat pedig erősebben ejtettem ki, ezzel is nyomatékosítva mennyire komolyan gondolom a kapcsolatunkat.
- Köszönöm! Nem is tudod ez most mennyire sokat jelent nekem!

* 2 nappal később ( Tara szemszöge )

Végre itt hagyhatom ezt a nyomasztó helyet. Az az a kórházat! Istennek hála, hogy nem tartottak bent sokáig különben begolyóztam volna, annak ellenére, hogy Justin a nap minden percében mellettem volt. És ezt soha nem tudom neki meghálálni.
Mint mindig most is udvariasan kinyitotta előttem az ajtót és gondoskodóan intézkedett helyettem.
- Kész vagyunk Szívem!- ült be mellém és már indította is a motort!
- Rendben!- mosolyogtam rá majd hátra dőltem kényelmes ülésemben és figyeltem az egyre távolodó épületet.
- Van egy meglepetésem számodra!- fordult felém és sunyi kisfiús mosolyát villantotta meg.
- Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket!- színleltem mérges arcot és bár tényleg nem repesek a meglepetésekért nem tudok rá haragudni.
- Igen tudom! De abban biztos vagyok, hogy ez tetszeni fog!- mondta majd a kesztyűtartóból elő vett egy fekete kendőt és fejemre kötötte!
- Biztos, hogy erre szükség van?- kérdeztem fészkelődve.
- Másképp, hogy lenne meglepetés?- kérdezett vissza kissé gúnyos hangon mégis hallottam, hogy mosolyog gyerekes viselkedésemen.
Soha nem tűrtem a várakozást. Kis korom óta mindent azonnal akartam és általában ez össze is jött. Ám most nem én irányítottam így bele kellett nyugodnom a történésekbe. Semmi mást nem éreztem csak a kocsi ütemes pattogását és a fel-fel bőgő motor hangos búgását. Ezen kívül csend uralta a járművet. Éreztem, hogy hiába is kérdeztem volna bármit is választ úgysem kapnék.
Még utaztunk egy rövid ideig- ami számomra nem is volt olyan rövid- majd egy éles kanyar után éreztem, hogy szerelmem leállítja a motort, kiszáll és az én ajtómhoz siet.
- Megérkeztünk de kérlek még ne vedd le a kendőt!- segített ki az autóból.
Csak bólintottam és megforgattam szemeimet amit ő természetesen nem láthatott.
Kicsit sétáltunk még majd hirtelen megállított Justin derekamnál fogva. Izgatottság fogott el hisz kíváncsian vártam mi fog történni. Majd megéreztem a kendő lazulását és elém tárult a meglepetés ami annyira csodálatos volt, hogy azonnal könny cseppek sokasága rohanta meg szemeimet...

26. rész.

Sziasztok!

FONTOS!!!

Ismét jelentkezek nektek a legújabb résszel amit remélem élvezettel fogtok olvasni!:) 

Túl sok mindent nem szeretnél most mondani csak két dolgot! Az első az, hogy újra bevezetem komment kérdéseket. Mostantól minden rész végén találtok 5 kérdést, de ha a kérdéseken kívül is van mondanivalótok azt is szívesen várom. A másik pedig, hogy a következő rész 10 komment után fog érkezni!

Kellemes olvasást mindenkinek és várom a kommentárjaitokat! Hajrá!!!:)

- Most hova megyünk?- kérdeztem, hogy megtörjem a csendet.

- A legjobb barátomhoz! Nála biztonságban leszünk.- mondta s közben az utat pásztázta.

Ezután nem beszélgettünk. Csak csendben ültünk egymás mellett. Húsz perc utazás után egy gyönyörű házhoz értünk majd mikor leállt a motor kiszálltunk, kivettük csomagjainkat és a ház felé siettünk. Justin kopogás nélkül tépte fel az ajtót, én pedig csak követtem őt.

- Azonnal megyek!- szólalt meg egy hang az emeletről.

Mi pedig leültünk a kanapéra amíg várakoztunk.

- Tudod féltem, hogy elhagysz!- suttogtam Justinnak aki hirtelen rám kapta tekintetét.

- Soha nem tennék ilyet! Fontos vagy nekem és szeretlek.- suttogta ő is majd állam alá nyúlt és apró csókokkal hintette be ajkaimat.

- Nos, szerelmesek üdv itt nálam.- hallottunk meg valakit a hátunk mögött ám mikor megfordultam a legkevésbé sem számítottam arra amit láttam.

Mint valami sóbálvány álltam és néztem az előttem álló fiúra aki szintén sokkot kapott.

- Tara?- nyögte ki nagy nehezen.

- Tyron?- szólítottam én is nevén de ennél többet nem tudtam mondani.

- Ti ismeritek egymást?- kérdezte Justin teljesen össze zavarodva és szemei kettőnk közt cikázott.

- Én...én nem maradhatok itt!- Válaszoltam gyorsan majd kifutottam az ajtón.

Hogy is maradhattam volna annak az embernek a házában aki évekig keserítette az életemet. Átvert és megalázott. Igen! Ő az a Tyron aki évekkel ezelőtt padlóra küldött és szó nélkül lelépett. És bár megfogadtam, hogy bosszút állok rajta, nem számítottam arra, hogy a viszontlátás ennyire nehéz lesz. Furcsa érzés, hogy olyan személyekkel közt vagyok akik elárultak. De Justin mégiscsak más tészta! Ő nem hagyott itt és még mindig mellettem van. Tyron viszont...

- Jól vagy?- érintette meg Justin a vállamat.

- Persze csak....csak menjünk innen. Kérlek!- szólaltam meg nehezen mivel hangom elcsuklott.

- De mi a gond? Itt nem találnak meg! Ezért ne idegeskedj!- mosolygott rám így rájöttem, hogy Tyron semmit nem mondott el neki.

- Nem az a gond! Üljünk le és elmondok mindent.- mondtam és a tornác szélére kuporodtunk.

- Szóval?- siettetett.

- Évekkel ezelőtt ismertem meg Tyront. Ő is versenyzett egy ellenséges csapatban. Járni kezdtünk de elárult.- hajtottam le fejemet és egy nagy sóhaj után folytattam.- miután átvert eltűnt. Éveken át nem találkoztam vele viszont pokollá tette akkor az életemet. Megfogadtam, hogy bosszút állok rajta de most valahogy jobban vágyom arra, hogy minél messzebb legyek tőle.- folytak le sós cseppjeim arcomon amit Justin azonnal gondosan le törölt

- Ezt nem tudtam.- szólalt meg és hangjában érezni lehetett a sajnálatot.- szóval ugyan azt tette mint én...

- Nem egészen! Míg ő itt hagyott te kiálltál mellettem.- mondtam egy kisebb mosolyt arcomra öltve.

- Azonnal elmegyünk innen de még valamit meg kell tennem.- mondta és felállt mellőlem.

Fogalmam sem volt mit akar ezért követtem. Amint beértünk Tyron még mindig ugyanúgy állt és értetlenül nézett maga elé. Justin gondolkozás nélkül oda sietett és egy jobb horgossal a földre terítette.

- Haver ezt most miért kaptam?- kérdezte Tyron arcát simogatva.

- Sok mindenért! Első sorban azért mert átverted Tarát. Másodszor pedig azért mert gyerekkorunk óta a legjobb barátok vagyunk és ezt elhallgattad előlem.

- Ne haragudj! És te se Tara!- nézett sajnálkozón mindkettőnkre.

- Sajnos már késő. Mostantól felejts el minket!- mondta Justin megvetéssel és haraggal.

Felkaptuk csomagjainkat és a kocsihoz siettünk. Úgy siettünk el mintha valaki üldözne minket. Ám amint kiértünk a városból, szerelmem lelassított és megállt egy kihalt részen. Percekig csak nézett maga elé és nem tudtam mit tegyek. Talán sok volt neki is ez a rengeteg esemény.

- Neharagudj!- szólalt meg hosszú hallgatás után.

- Mégis miért? Épp most bántál el Tyronnal. Inkább te ne haragudj amiért így kellett mindent meg tudnod.

- Nem te tehetsz róla! Csak nehéz felfogni, hogy pont ő szúrt hátba!- nagyon megsajnáltam őt. Fájt így látnom. Én már feldolgoztam nagyjából ezt az egészet, neki viszont még csak most kell.

- Inkább felejtsünk el mindent! Kezdjünk tiszta lappal és hagyjunk itt mindent.- szorítottam meg kezét.- tudom, hogy nem lesz egyszerű de én itt vagyok és segíteni fogok.

- Igazad van! Ehhez a városhoz szinte csak rossz emlékek fűznek. Itt az ideje, hogy boldogok legyünk...együtt!- mosolygott rám majd beindította a kocsit és tovább hajtottunk.

Nem tudtam merre megyünk de bíztam Justinban így nem is kérdeztem, majd rövid időn belül lecsukódott szemem és álomba merültem az autó nyugtató morgására.

Már világosodott amikor kinyitottam szemeimet és észre vettem, hogy nem a kocsiban vagyunk. Ijedten ültem fel és néztem körbe.

- Jó reggelt édesem!- köszöntött Justin majd közelebb jött és megcsókolt.

- Hol vagyunk?- kérdeztem mosolyogva hisz még mindig csókja hatása alatt voltam.

- Hajnalban megtaláltam ezt a kis motelt és gondoltam rövid ideig meg tudjuk itt húzni magunkat.- válaszolta.

- Remélem most már minden rendben lesz!- mondtam majd ki kászálódtam a puha ágyból és táskámban kutattam ruhadarabjaim után.

- Ha kész vagy el viszlek reggelizni!- mondta, s a tv-t kapcsolgatta.

- Ez remek ötlet.- mosolyogtam rá, amit viszonzott.

Ahogy kész lettem gyomrom hatalmasat kordult így sietősen indultunk el reggelizni.

Rövid út vezetett ez első kis bisztróhoz ami kellemesen hangulatos volt. Besétáltunk és választottunk egy asztalt majd helyet foglaltunk.

- Sziasztok! Mit hozhatok?- kérdezte egy kedves középkorú hölgy.

- Én egy kávét és egy rántottát szeretnék kérni.- válaszoltam mosolyogva.

- Nekem is ugyanez lesz.- reagált Justin is majd a hölgy el tűnt a konyha irányába.

- Nem bántad meg, hogy el jöttél velem?- kérdezte Justin és kicsit meglepett kérdése.

- Egyáltalán nem! Csak anyát és Bradet sajnálom de tudom, hogy megértenék.

- Nekem is hiányoznak anyáék. De ők is tudják, hogy mit miért teszek. És támogatnak.- villantotta meg gyönyörű fogsorát.

Kérdése után furcsa érzések kavarogtak bennem. Amióta elszöktünk nem is gondoltam arra, hogy mi van anyáékkal. Talán már rég kerestetnek. Szívem szerint szólnék nekik, de nem tudom helyes lenne-e. Nem tudom, hisz bármikor elszólhatnák magukat. Ám lelkiismeretem nem hagy nyugodni...

- Nekem még van egy kis dolgom édes de sietek vissza!- kiabált Justin az ajtóból de amint ki mondta utolsó szavait el is tűnt.

Nekem viszont ez pont kapóra jött ugyanis elhatároztam, hogy Bradnek elmondok mindent. Talán őrültség de tudom, hogy benne megbízhatok és azt is, hogy ő meg tudja nyugtatni anyát. A telefonom után nyúltam majd kikerestem testvérem számát és a hívásra kattintottam.

- Te vagy az Tara?- hangja zaklatott volt.

- Igen, én vagyok! De most figyelj rám!- kértem meg hangommal komolyságot sugallva.- tudom, hogy aggódtok és pont ezért szeretnék szólni, hogy minden rendben van.

- De mégis hol vagy?

- Justinnal elszöktünk.- mondtam határozottan.- de ne szólj senkinek kérlek! Senki nem tudhat róla. El kellett jönnünk.

- És most hol vagytok? Oda megyek!- jelentette ki.

- Ne! Vagyis még ne.- kiáltottam a telefonba.

- Rendben. De mikor láthatlak?

- Amint lehetőség lesz rá de most még türelmesnek kell lenned. Justin nem tudja, hogy szóltam. De most le kell tennem úgy hallom meg jött.- suttogtam majd köszönés nélkül kinyomtam a készüléket.

Ki sétáltam a nappaliba de a tiszta törölközőkből rá jöttem, hogy csak a takarító járt itt. 

Úgy gondoltam ha már kettesben lehetünk- elvégre ezért szöktünk el - meg lepem szerelmemet egy romantikus vacsorával. Bár a főzőtudományom kimerül a spagettinél, mégis megpróbálok össze hozni valamit.

Szerencsére minden hozzávaló meg volt így kipakoltam őket majd neki láttam a főzésnek. Választásom a tejszínes csirkemellre esett amit a szakács könyvbe bújva próbáltam elkészíteni. 

- Eddig minden rendben!- mosolyodtam el, figyelve a sütőben piruló ételt ám talán túl hamar szóltam el magam ugyanis....

Kérdések:

1. Mit gondoltok Tyron árulásáról?

2. Justint, Tarát, vagy esetleg Tyront sajnáljátok?

3. Szerintetek most már biztonságban vannak, hogy el szöktek?

4. Mi a véleményetek Tara apjának viselkedéséről? ( előző rész )

5. Szerintetek Brad el mondja valakinek, hogy Tara és Justin elszöktek?

25. rész.

Sziasztok!

Mivel az előző rész az ígértnél később érkezett ezért kárpótlás képpen meghoztam a következő részt aminek remélhetőleg örültök!

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek és várom véleményeiteket!

...Amikor viszont kiabálás szűrődött ki a szobából minden félelmem elszállt és csak arra tudtam gondolni, hogy be kell mennem. Azonnal fel álltam és a dolgozó szoba, felé gyors léptekkel vettem az irányt.

* Tara szemszöge

- Nos, miről szeretnél velem beszélni?- kérdezte tőlem apa és fogalmam sem volt, hogy is kezdjek bele mondandómba.

- Justinék ide költöztek!- jelentettem ki gyorsan és félve néztem rá, várva a válaszát. Arca elkomorodott, homlokát pedig össze ráncolta, amiről tudtam, hogy jóra már nem számíthatok.

-Nézd, én kedvelem Justint de nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai volt? Ráadásul ide költözik az egész családja?- mondta nyugodt hangom amin kissé meg is lepődtem.- miért volt erre szükség?

- Van itt még valami!- hajtottam le fejemet és tudtam, hogy beszélgetésünknek most érkezett el a legnehezebb pontja.- Justinék azért költöztek ide mert az apja terrorizálta őket. És Justin is versenyezik...a fekete sárkányoknál...pontosabban csak versenyzett. Jeremey pedig az ő apja.- mikor ki mondtam meg könnyebültem, mivel most már tudja de arckifejezése alapján a legkevésbé sem örült neki.

- Hogy tessék? Te behoztál egy fekete sárkányt a házba? Sőt mi több! Te együtt vagy egy fekete sárkánnyal? Mondd te hova tetted az eszed? Ezek a legelvetemültebbek. Semmi becsület nincs bennük!- kezdett el kiabálni.

- De Justin már ott hagyta őket!- vágtam szavába hang szintemen emelve.

- Aki egyszer fekete sárkány volt az mindig az is marad!- szólalt fel még erélyesebben.

Éreztem, hogy könnyeim elő akarnak bújni szemem sarkából de nyeltem egyet hisz nem hagyhatom, hogy egy ilyen komoly vitában, apa egy hisztis kislányt lásson maga előtt. Tartanom kellett magam. Ám míg én érzelmeimmel küzdöttem, meghallottam, hogy hátam mögött kinyílik az ajtó és mikor hátra néztem Justint pillantottam meg. Bár így talán fokozódott a feszültség, én mégis nyugodtabb lettem mivel tudtam, hogy nem egyedül kell harcolnom a szerelmünkért.

- Nézze Mr. Thomson! Tudom, hogy haragszik rám és meg értem de én már nem tartozok közéjük...és talán soha nem is tartoztam.- mondta Justin nyugodtan és kimérten.- Egész életemben szerettem versenyezni és ma már ez a legnagyobb szenvedélyem de nem apám mellett. Mindig is tudtam ki ő valójában de soha nem volt bátorságom lépni ellenne. De Tara hatására sikerült szembe szállnom vele és végre meg kapja azt amit mindig is megérdemelt volna.- miközben beszélt mellém lépett és kezemet szorongatta amiből rá jöttem, hogy ideges, mégis remekül titkolja.

- Ugyan már! Ne akard már nekem beadni ezt a mesét! A lányomat pedig azonnal engedd el és takarodj a házamból!

- Nem teheted ezt!- kiabáltam apára és legszúrósabb tekintetemet szegeztem rá!

- Pedig már meg is tettem! Nem hagyom, hogy egy ilyen semmirekellővel legyél!

- Hagyd Tara!- szorította meg a kezemet Justin és szomorú szemekkel vizslatott.- itt már nincs mit tenni!

- Hogy mondhatsz ilyet! Ennyit érek neked? Egy kis vita elég ahhoz, hogy feladd?- néztem rá kérdőn, most már könnyes szemeimmel.

- Nem tehetek mást! Meg kell értened!- amint kimondta ezt éreztem amint szívem millió kis darabra hullik.

- Látod? Csak játszik veled! Nem érdekli mi lesz veled!- szólalt meg apa büszkén hisz tudta, hogy most ő nyert!

Mondj már valamit!- kiabáltam hisztérikusan Justinra, aki minden szó nélkül lassan ki sétált a szobából.

Teljesen lefagyva és összezavarodva álltam a szobában és fel sem tudtam fogni mi is történt az imént. Hogy tehette ezt? Ő nem ilyen! Vagyis eddig nem ilyennek gondoltam. 

Miután feleszméltem kiszaladtam a nappaliba ahol Justin előtt már bőröndjei sorakoztak. Mindenki döbbenten figyelt és szinte tapintani lehetett a feszültséget. Tudtam, hogy még egyszer meg kell próbálnom észhez téríteni Justint! Nem lehet így vége! Így oda futottam hozzá!

- Justin mondd, hogy nem adod fel! Mondd, hogy nem hagysz itt. Ez nem történhet meg!- súgtam fülébe és szorosan hozzá bújtam.

- Talán egyszer minden rendbe jön! Tarts ki!- súgta vissza majd a homlokomra adott egy puszit és kilépett az ajtón Pattievel és Jazzyvel.

Látva távolodó alakját szemembe újra könnyek gyűltek most azonban szabad utat hagytam nekik.

- Most örülsz? Hogy tehetted ezt? Én tényleg szeretem őt!- kiabáltam apára.

- De ő is szeret téged? Mert én nem úgy láttam!

- Te tehetsz mindenről! Boldog voltam míg te meg nem jelentél. Gyűlöllek!- továbbra is kiabáltam mire tenyerének erős nyomását éreztem meg arcomon. 

- Azonnal menj a szobádba! És nem akarok ellenkezést hallani. Addig ki sem jöhetsz onnan amíg én engedélyt nem adok rá!

Még egy utolsó pillantást vetettem anyára, aki szintén sírva nézett rám, és Bradre aki sajnálkozó tekintettel figyelt majd felszaladtam szobámba.

Soha nem gondoltam volna, hogy a boldogságom útjába pont apa fog állni. Mindig is jó volt a kapcsolatunk és úgy éreztem bármi történjen is számíthatok rá...de ezek után rá kellett jönnöm, hogy mindez csak egy hatalmas tévhit. 

Amint felértem becsaptam magam mögött ajtómat és ágyamba zuhanva sírtam. Akaratom ellenére is folyton vissza játszottam a történteket ám a végén ugyan olyan zavarodottan álltam a dolgok előtt.

Pár órával később elapadt könny forrásom ám szomorúságom semmivel sem hagyott alább. Most viszont még a pályára sem mehetek ki, hogy levezessem a feszültségemet. Így elővettem telefonomat és kedvenc zenéim között kutattam a hangulatomhoz megfelelőt.

Már éppen lecsukódtak volna szemeim a zene halk morajlására amikor telefonom rezegni kezdett. Álmos szemekkel pásztáztam a képernyőt majd mikor megláttam Justin nevét a kijelzőn szívem hatalmasat dobbant. Egy ideig vacilláltam, hogy megnézzem-e az üzenetet vagy se hisz átvert és csak úgy itt hagyott de úgy éreztem tudnom kell mit írt ezért rá kattintottam.

" Nézz le! "

Rövid üzenete telesen össze zavart ám kíváncsian léptem ki erkélyemre ahol döbbenten láttam, hogy Justin kocsijának támaszkodva figyel engem. Egy ideig csak néztük egymást és majd egy kis idő elteltével telefonja után nyúlt és pötyögni kezdett pár másodperccel később pedig újabb üzenetem érkezett.

" Tudom, hogy csalódtál bennem de ha még szeretsz akkor pakolj össze és gyere le. Megszöktetlek!

Üzenete meglepett de mivel tudtam, hogy bármelyik pillanatban észre veheti apa a ház előtt ácsorgó Justint ezért a gyorsan bólintottam és szaladtam is pakolni.

Hihetetlen ez a fiú! Legbelül éreztem, hogy nem fogja hagyni, hogy ami köztünk van, vége legyen. Tudtam, hogy szeret! Boldogan pakoltam a következményekkel nem törődve. Mindig meg akartam felelni apának, de ha nem kellek neki Justinnal együtt akkor inkább elmegyek. Amint kész lettem vissza néztem szobámra majd táskámat az erkély alatti bokorba dobtam ezután pedig én is lemásztam és gyorsan oda futottam szerelmemhez.

- El sem hiszem, hogy itt vagy!- bújtam karjai közé szorosan.

- Pedig itt vagyok!- mosolygott rám és kinyitotta előttem az ajtót.

- El sem hiszed mennyire nehéz volt ez a pár óra.- mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

- Tudom! És sajnálom de ha most szembe szegülök apáddal akkor semmi esélyem nem lett volna. Így viszont még pár óráig nyugtunk lesz amíg észre nem veszi, hogy eltűntél.- nézett rám és megvillantotta rossz fiús mosolyát amibe bele pirultam.

- Te végig ezt tervezgetted?- kérdeztem tőle mosolyogva.

- Mikor láttam, hogy reménytelen a helyzet és apád hajthatatlan, azonnal eszembe jutott, hogy el kell szöknünk.

Nem szóltam semmit csak rá mosolyogtam. Ezután beindította a kocsit és padlógázzal elhajtottunk otthonom elől. Fájt, hogy anyát és Bradet itt kell hagynom de biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni.